A Smart Notebook szoftver kiegészítését örömmel fogadtuk, de az örömünkbe a kipróbálás során üröm vegyült, hiszen a magyar ékezetes karakterek a mentés során eltüntek a megszerkesztett feladatokból. Ezt a problémát taglaltam korábbi bejegyzésemben, és a szó meghallgatásra talált. “Lui” jelezte a fejlesztőknek a felvetést, és ők léptek. Sajnos semmi nem tökéletes, az ő helyett még […]
2007. november. archívuma.
Nagyon sokszor felvetődik a kérdés, vajon a gyerek hogyan fogja, tudja-e majd használni a táblát? Ne legyenek kétségeink. Valószínüleg tőlünk jobban.
Nem olyan régen feltöltöttem egy Puzzle-t. Nos, amikor készítettem, nekem is voltak kétségeim, vajon a 36 darabosat ki tudja-e rakni a kisgyerek, főleg úgy, hogy az indítás után a program a darabokat össze-vissza forgatja. Csendes […]
Nem olyan régen írtam a Smart beépülő interaktív feladatszerkesztőjéről. Az öröm, amely akkor zavartalannak tünt, mára némileg csökkent. A plugin ugyanis nem tudja kezelni a magyar ékezetes karaktereket. Beíráskor ugyan megjelennek, sőt közvetlenül használva működnek is, azonban mentés során az ékezetes karakterek eltünnek.
A hiba nem kijavíthatatlan, ugyanis a dinamikus szövegmező karakterkészletét kell csak kiegészíteni az […]
Egy új tag Feritics jelentkezett, aki hasznos tanácsot ad a Morgica által küldött szimulációk felhasználásához. Köszöntjük körünkben, reméljük aktív tagja marad a “Blogisták” társaságának.
“Én már egy ideje használom a szimulációkat a Phet honlapról. De a http://phet.colorado.edu/new/admin/get-member-file.php?file=../../phet-dist/PhET-1.0-CD-ROM.zip honlapról letölthető egy zip fájl aminek a tartalmát CD-re írva egy autorun-os telepítő Cd-t kapunk(kipróbáltam működik) “
Balga hívta föl a figyelmet, -őszinte köszönet érte-hogy a Smart megjelentette a Notebook szoftverbe beépülő flash alapú feladatszerkesztő béta verzióját, amely a vezetéknév, keresztnév, e-mail cím beírása után letölthető az alábbi linkről.
http://education.smarttech.com/ste/en-US/Ed+Resource/Software+Resources/toolkit/
Ez a beépülőmodul közelít ahhoz, amelyet mi hiányoltunk a táblaszoftverekben, és ismerve a Smartot, itt nem fog megállni. Ezzel a fejlesztéssel feladták a leckét […]
Morgica írja:
“Külföldi tananyagokat próbálunk ki egy nemzetközi projektben és így bukkantam egy fantasztikusan jó animációs gyűjtemény linkjére, ajánlom mindenki figyelmébe:
http://phet.colorado.edu/new/index.php
Képzeld, megengedik a szimulációk letöltését is (persze nonprofit oktatási célokra). ”
Eddig a jó hír. Valóban magas szinvonalú szimulációk tölthetők le, és ha jól láttam a magyarításra is be lehet szálni.
Nézzük a problémát!
“Az swf-ekkel nincs is gond […]
Hosszú ideig nem jelentkeztem. Ennek oka prózai. A nagy igazság, mármint hogy egy üleppel nem lehet két lovat megülni, nem csak elődeink bölcsességét bizonyítja, hanem ma is érvényes. Én mostanában ráadásul nem is kettőt akartam megülni. Szóval valamit vissza kellett venni. Bocsánatot is kérek tőletek, hogy néma voltam. Annyi azért belefért, hogy néhanapján bekukkantsak a […]
