Már sokan érdeklődtek a TIOP 1.1.1 jelenlegi állásáról. Ígéretekkel tele lett a karácsonyfa alja is. Sajnos a valóság kicsit más. A hírek tükrében az iskolák jó, ha 210-re megkapják az ígért és már megnyert eszközöket, ha megkapják egyáltalán valaha.
Forrás: Napionline
Papp Zsolt 2009. 02. 06. 11:35:00
Dupla áron szállított volna az IBM és a HP digitális táblákat, emiatt eredménytelen a 23 milliárd forintos közbeszerzés. Az NFÜ új eljárást ír ki.
Az iskolai digitális táblák közbeszerzésére augusztusban kiírt pályázatra két ajánlat érkezett: az IBM vezette konzorcium és a HP Magyarország által szervezett cégcsoport szállt be a 23 milliárd forintos tenderbe.
Az ajánlatokat viszont érvénytelennek találta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, ezért a több tízmilliárdos közbeszerzés eredménytelen.
A HP túl drága volt, az IBM pedig necces cégekkel karöltve pályázott. (Az IBM konzorciumában részt vett a Synergon és az Albacomp is, a GVH által ellenük korábban lefolytatott kartell-eljárás viszont kizáró ok volt.)
Október végén ez első körben mintegy negyvenmilliárd forintos ajánlatot tettek a szállítók, szemben a rendelkezésre álló 23 milliárd forintos kerettel. Már akkor felmerült a közbeszerzés leállítása, ugyanakkor a keret növelésére nem volt hajlandó NFÜ. Az ajánlatok bőven a pici árak felett voltak, miután az ajánlattevők a magyar pénzügyi helyzet instabilitásával számolva októberben 400 forintos euróárfolyamot prognisztizáltak 2009-re, és így is árazták az ajánlatukat. További drágító tényező volt, hogy a hitelszűke miatt a féléves finanszírozást is így árazták a cégek.
A pénzügyi helyzet normalizálódásával azután tavaly decemberben az IBM 19 milliárdra hozta le az árat, a HP 28 milliárd forintra mérsékelt.
Ezzel egy középkategóriás laptop ára hároméves garanciával, telepítéssel 115 ezer forintra jött volna ki operációs rendszerekkel együtt. A felső kategóriás digitális tábla darabja pedig 360 ezer forintba került volna.
Forrás: Napionline

Én meg az indexet olvasgattam:
http://index.hu/politika/belfold/komp9457/?main&rnd=597
Hát ez jó:” Októberben 400 forintos euróárfolyamot prognisztizáltak 2009-re”. De még megvalósulhat…
Azért ez rossz hír. Már megint csúszás, már megint maradunk egy helyben. Bár lehet jó oldala is: addig fokozódik az érdeklődés, kiképzett tanárok kapják majd kezükbe az eszközöket. Csak jó tanfolyamok és “Jó gyakorlatok” legyenek …
Morgica! tiszta horror ez a cikk. mintha csak a hefopot olvastam volna
Az! Agyrém. De sajnos korábbi projektek tapasztalatai alapján el tudom hinni, hogy igaz. No meg látom mi fontos ma az oktatásügy vezetőinek - az oktatás, nevelés helyett.
Nem mintha védhetném a védhetetlent…
De: Mivel a program arról szólna, hogy az IKT-eszközöket be kellene vinni az oktatásba, igenis szükség van IKT-elemzőkre és IKT-mentorokra. Olyanokra, akik el tudják magyarázni az addig berzenkedő tanároknak, hogy a gép igenis adhat értéket a tanórához, s erre “jó gyakorlattal” élnek.
Az persze nekem is furcsa, hogy egy komplex elemző - aki mondjuk nem is látott IKT-eszközöket - ezt hogyan fogja elérni. Furcsa, hogy hirtelen nem lettek kötelezők azok az emberek, akik épp a program lényeges elemét hordozták (IKT).
Ne felejtsétek el: a mentorok és elemzők közülünk is kikerülnek (Ez itt a mosoly helye).
haha. de jót nevettem.
küldd be a hónap vicce pályázatra.tutira te nyersz.
Bocs, off.
Kati és ttneni: Ehhez mit szóltok:
“6. Egyedül üdvözítő módszernek kiáltanak ki kétes értékű pedagógiai eljárásokat: team-munka, projekt-készítés, kooperatív tanulási technikák stb.: ezek ugyanis el tudják fedni, hogy ki az, aki ténylegesen dolgozik, s ki az, aki egyszerű megfigyelője a munkának.”
http://sasika61mondja.blog.hu/2009/02/07/az_oktatas_hanyatlasanak_tiz_csalhatatlan_jele
Szerintetek ki a hülye: mi, akik csináljuk vagy az ilyen sasikafélék?
Azért a többi pontban sok igazság van – érdekesek a kommentek is.
Visszatérve a fentiekhez: Szangab, nem rád gondoltunk – inkább korábbi projektek keserű tanulságai jutottak eszünkbe.
Szemmel láthatóan nyomul az eddigi IKT szakértők serege az aktívtábla felé. Most ez a népszerű, innen várhatók zsíros megbízások. (Ezt erősíti az említett cikk is.) Tanítani már hosszú évek óta nem tanítanak, táblát pedig előadásaikon is vetítővászonnak használják. Biztos, vannak kivételek is (meg ne sértődjenek – ezt nekik is látniuk kell). No, erre mondom én, hogy semmi szükség rá, hogy szakértsenek.
Eközben a tanárok (még a fiatal és középkorúak is, akik használnak számítógépet – IKT-képzetlenek. Már a szövegszerkesztés alapjait se ismerik – multimédia ismeretük majdnem 0. Van egy széles réteg, akik be se merik kapcsolni a gépet. Nos, ha őket nem tanítják meg dolgozni számítógépekkel (nem 10-15 órás gyorstalpalókra gondolok), csak ijesztőnek fogják látni azt a rengeteg munkát, amit egy óra digitális előkészítése jelent, és a szakértők távozása után fogják a jól ismert krétájukat – és a fekete, vagy zöld táblánál megtartják az órájukat. Akik pedig megkedvelték és igényelnék már ezt a technikát , miközben befagyasztott bérükből hónap végére már kenyérre is alig jut – kevéske szabadidejüket nem önképzéssel, hanem maszek tanítványok okításával töltik eztán is.
Az általad említett „Jó gyakorlat” példák annyira kellenének már – és olyan nagyon hiányzik. Magadon kívül hány szakértőt ismersz, aki ebben élen jár?
És ne felejtsünk el egy apróságot – az említett cikk ”a diákok olvasásértését és problémamegoldó képességét fejlesztő 17,5 milliárdos uniós pályázat”ról szólt. Nem lehetne esetleg egyszerűbben közelíteni a probléma felé? Pl. kis csoportokban, elegendő időben, nyugodt – csak a munkájukra koncentráló, jól képzett tanárokkal nekivágni ennek a dicső feladatnak? Abban is biztos vagyok, hogy a jelenleg pályán lévő kollégák közül sokan továbbképzések nélkül is megbirkóznának e nemes feladattal, ha megfelelő körülményeket teremtve nekik, hagynák őket legjobb tudásuk szerint dolgozni. És ez nem az IKT-n múlik. Biztosan segíthet, de önmagában nem elég.
A fenti vitaindító cikkhez szólva azt nem értem,hogy hogyan lett a 160.000Ft-os beszerzett interaktív táblából 360.000Ft????
Valamint olyan szakértők vannak, akik a politikához állnak közelebb nem az oktatáshoz.
Sajnos minket meg se kérdeznek vagy???
Sajnos ezek a pályázatok nem az oktatásról szólnak! Hanem?
Jó munkát mindenkinek!
Ugyan, Lui - csak azért van az egész, hogy legyen idő felkészíteni rá bennünket, és elkészíteni a táblákon majd felhasználható csúcsszuper digitális tananyagokat!
Morgica: “Magadon kívül hány szakértőt ismersz, aki ebben élen jár?” - Én szerényebb vagyok - papírom van róla, hogy …. . Sztem vagyunk itt most egy páran, többek közt Te is.
Nem az a bajom, hogy nincsenek gyakorlatok (vannak, csak elszigetelten), hanem az, hogy ezek a nézetek (lásd Sasika) kezdenek kizárólagosságot kapni. Kétes értékűnek mondani a felsorolt módszereket, sztem tapasztalatlanságra vall. Az a mondat pedig: “ezek ugyanis el tudják fedni, hogy ki az, aki ténylegesen dolgozik, s ki az, aki egyszerű megfigyelője a munkának.” arra vall, hogy az illetőnek fogalma sincs az egyenlő résztvétel követelményének gyakorlati megvalósításáról - pl. Hogy lehet nem dolgozni az insert-technikánál, ahol mindenkinek különböző tananyagelemeket kell feldolgozni?
Szangab, NEEEEEM!
Semmiféle szakértő nem vagyok és nem is szándékozom lenni! Mindössze felhívtam valamikor a figyelmeteket, hogy jelentkezzetek egy ilyen képzésre, ha érdekel benneteket. Ugyanis hónapokkal korábban hallottam már, hogy nagy projektek vannak kialakulóban. (Egyébként ha akartam volna, se jelentkezhettem volna, mert nincs SDT képzettséget igazoló papírom (én az SDT-re csak dolgoztam, no meg használom, amire lehet, de IKT szakértő az nem lehetnék, ill. gyanítom, hogy ha nagyon akartam volna – talán el tudtam volna kiskapun át intézni. De nem kívánok mások minősítésébe beszállni, másrészt munkaidőben nem is tudtam volna napokra BP-re járni.)
A projektmódszerhez nem szólnék hozzá, annyira nem ismerem. Néha alkalmazom, de nem ez a jellemző. Elhiszem, hogy nagy sikereket lehet vele elérni - szívesen tanulnám is.
De ha már idézgetünk, én is hoznék az említett fórumról egy idevágó példát:
„A minőségbiztosításunkat kerek egy milláért csinálta volna meg egy szemüveges szingli nőci Pestről, csak szerencsére nem nyertünk a pályázaton. Így is elcsesztünk vele vagy 6-7 délutánt, míg a nőci kétszer jött le hozzánk. Hat pályázata futott, a körzetben. Amúgy mindent nekünk kellett volna ingyen csinálni, ő csak a nevét adta volna hozzá a lóvéért.
Kinyomtattunk két kiló papírt, eljártunk ipari területeken dolgozó makogó szakértők drága képzéseire, és az egésszel adtunk a szarnak egy pofont.” Elnézéseteket kérem az itt szereplő egy-némelyik kifejezésért., de ez így volt kerek.
Mi viszont megcsináltuk. A szitu ugyanez. A felelős igazgatóhelyettes hetekig (talán hónapokig?) éjjel nappal ezen dolgozott – és egyfolytában ugráltatta a munkaközösségi vezetőket, szaktanárokat. Az iskola dolgozói ingyért összehoztak több száz oldat – a szakértő meg egy millióért aláírta. Igaz 1-2 alkalommal járt is az iskolában és elénk tette a listát is, hogy mi mindent kér. Mi pedig ettől minőségiek lettünk, nélküle meg nem lennénk.
Hát az ilyesmire mondom, hogy erre aztán végképp nincsen szükség. Pedig ha elkezdik az iskolák IKT minősítését – biztos vagyok benne, hogy tonnaszámra gyártatják a papírt – bocs – de borítékolnám, hogy pusztán csak elektronikus formában nem lesz elegendő a dokumentálás.
Most őszintén – ez hiányzik a leginkább az iskolákból?
Az hiányzik, amit Te csináltál az aktívtáblás bemutatókon (meg amit néhány cég csinál - igaz ők a saját tananyagaikat reklámozzák ilyenkor - nem kis pénzekért). De ilyesmikkel nem keresik meg az iskolákat. Bemutatók, továbbképzések kellenek – de nem méregdrága felmérések, szakértések! Egy valamire való infó tanár is meg tudja mondani, mi hiányzik a kollégái IKT jártasságából. Ezt ingyen is megteszi, ha megkérdezik. De az igazgatónak nincs lehetősége iskolán belül képeztetni a tanárait. Csak méregdrága külső tanfolyamokra küldheti őket. Állami pénz csak arra van. Helyi erők bevetését meg ki kéne gazdálkodnia, mert arra nincs keret. No de miből?
Bocs, hosszú voltam megint. Igérem, elhallgatok.
Ennyit az elhallgatásról
Idézet a Sulinettől most jött levélből:
“mivel azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Realika DVD lemezek kiküldése egyéb okokból jelenleg nem valósul meg, a későbbi időpont pedig nem ismert, ezért mindenkinek lehetőséget biztosítunk egy előzetesen - e-mailben - egyezetett időpontban, hogy az Educatio Kht. székhelyén (1134 Váci út. 37. 3. emelet) azt személyesen átvehesse.
Mi az nekünk ezért innen felkocsikázni BP-re egy DVD-ért. Gyanítom, hogy nekünk ilyenünk nem lesz. Marad a netről az online használat. Más kérdés, hogy admin jogokkal bejelentkezve (ilyet minden iskolából kaphatott egy tanár) - szívesen letölteném. Ekkor még DVD-re se kellett volna költeni - azt finanszíroznánk.
szangab! jól feltüzeltél, én is kommenteztem kolléganő blogját. kicsit hosszasan, így az oldalamon tettem. de hagytam neki üzenetet.
Morgica: ha szükséged van arra a DVD-re kérd el az e-mail címem Nagy Györgytől és írj.
Számomra nem a kolléganő bejegyzése igazán az iszonytató, hanem az, hogy tudom, nincs egyedül ezzel a mélyen konzervatív, és háttértudás nélkül kinyilvánított véleményével. Sajnos vélhetően tantestületében is hangadó szerepet játszik, ez érezhető a hangnemből. Nem az aggódás, hanem a felsőbbreddűség hangja az övé. Pedig a szakmánk egyik legfontosabb alapkövetelménye a szó legjobb értelmében vett alázat. Nem megalázkodás, az egyenes gerincü alázat. Ha ez nincs meg az emberben, akkor nem lesz soha jó pedagógus. Némiképpen mégis megértem.
1. Az elitképzés némelyek értelmezésében azért jó, mert nem kell sokat dolgozni. Még jó is, mert esetleg elrontanák azt, amit a tehetséges gyerek önállóan családi segítséggel összehoz. Nem az ezen a területen is elkötelezett kiváló kolégákról beszélek.
2. A kolléganő által kárhoztatott technikákat nem elég megtanulni, bizony ezek szakmailag megalapozott használata komoly felkészülést, ergo többletmunkát igényel.
A fene megette.
gyuri megszólalt!
már megérte
Tago, köszönöm a felajánlást, talán élek is vele. Lehet, hogy félreérthető voltam? Nem a DVD meg nem szerzése aggaszt - viszonylag jó az Internetre csatlakozás lehetősége nálunk a suliban, meg itthon is - sokat nem is használom a Realikát - bár vannak rajta jó dolgok - szépek a flashek. Inkább részleteit tudnám jól alkalmazni, gondolom DVD-ről sem érhetők el külön-külön a jelenetei. Flash lopó programokat meg nem használok.
A stílus sokkal inkább bosszant, ugorjunk be érte. Csakhogy nem vagyok egyedül, akinek 250km-t kellene ugrania, vagy valaki ismerősét küldenie. Remélem nem sértettem meg a megjegyzésemmel senkit - ez sosem szándékom. De olyan kézenfekvő lenne a megoldás - legalább az informatikusok vegyék már észre! Természetesen ezt jeleztem a Sulinetes kollégának is.
Kati: Zseniális vagy. Kézcsók huszonháromszor!!!
Gyuri: Azért jó látni, hogy nemcsak programozásból áll a világod.
Morgica, nem voltál félreérthető. Én is felháborodtam, amikor megkaptam a levelet, de azt hiszem aki küldte nem tehet róla, hogy nem postázzák a DVD-ket és segíteni akart. Mint ahogyan én is.A kézenfekvő megoldások sajnos sokszor fel sem merülnek.
Megkérdeztem - nem tudják megoldani - és nem is várható a közeljövőben a netről letölthetőség.
Mivel mindenképpen az iskolavezetés igazolása kell - megbeszélem velük - azt is hogy kell-e nekünk a DVD (netes zavarok esetén jól jöhet), meg azt is, hogy jár-e valaki a Sulinet közelében tőlünk. Most néztem az e-mail címeket is a levélen - több városbeli kollégát is felfedeztem. Lehetőség több is van - csak furcsállom nagyon, hogy ennek így kell működnie.
Kicsit le vagyok maradva - mint általában - de amit Morgica a minőségbiztosítással kapcsolatban írt, az már tanulmányba kívánkozik. Az ezzel kapcsolatos cirkuszt volt alkalmam személyesen megtapasztalni egy korábbi munkahelyemen, háát őszintén nem tudtam sírjak vagy nevessek. Ugyanaz a szitu: kijött hozzánk egy ember, akit valaki kinevezett valami szakértőnek - a legfájóbb pont a történetben, hogy ő ezt el is hitte magáról. Szóval 3-4 hónapig ugráltatta (telefonon) az egész tantestületet, felmarkolta uszkve féléves fizetésemet és a végén nyomott egy pecsétet az általunk felhalmozott értelmetlen és a legteljesebb mértékben használhatatlan papírhalmaz valamelyik lapjára.
És!
ÉS!
A mese végén minőségi iskola lettünk! Ennek a legfőbb konkrét előnye pedig abban állt, hogy az iskolai levelezésnél, írásos anyagainál a fejlécbe tehettünk egy logót, hogy itt aztán minőség van.
Értitek ugye? Egy logót!
klassz és 3 X hurrá
Sajnálom, hogy ezt is jól elszúrták. Az iskolánk 17 interaktív táblára volt jogosult. Ennyit kaphatott volna, de egyet sem kapott. Pedig szerettem volna használni. Vettem egy vezeték nélküli egeret és van egy “fél” interaktív táblám.
Kedves Károly!
Hogy valakik, valamit nagyon elszúrtak, az kétségtelen, azonban én még mindíg nem lennék teljesen elkeseredve. Bízom benne, hogy az eszközök végül mégis az iskolákhoz kerülnek. Hogy mikor? persze az nagy kérdés. Az elszúrós viszonyokat ismerve örüljünk ha még ebben az évben, bár én inkább 2010-re tipelnék. A nagy probléma az, hogy a TÁMOP programok 2009 szeptemberében kezdődnek, és a pályázók kötelezettséget válaltak az órák 20%-áig e-tananyagok használatára. Eszköz nélkül hogyan?