Mostanában sokszor kapom -és joggal- a megjegyzéseket. Már megint eltüntem. Nem tüntem el, csak -orvosi tanácsra is- életmódot váltottam. Ami eddig a “hobbim” volt, a sors jóvoltából foglalkozásommá vált. Ez jó, mert azt csinálhatom, amit szeretek is csinálni -a tanítás azért kicsit hiányzik-, de a főállású tananyagfejlesztőt már kötik a határidők, az egyéb nem mindíg szeretem feladatok, ezért kevesebb időm jut a blogra, pedig legalább annyira szívügyem, mint az oktatás.
Korábban közzétettem a készülő program egyes részeit, amelyek ma is fel-felbukkannak jónéhány pedagógus, iskola honlapján, és ez jó. Meg az is, hogy az elmút év novemberében végre elkészült a teljes és végleges verzió. Mivel szerettem volna, hogy lehetőleg minél többen hozzáférhessenek, a Műszaki Kiadóval egyetértésben három változatot készítettünk el.
Az első változat hólózatról futtatható, korlátlan egyidejű hozzáféréssel. A második változat csak egy gépen futtatható és csak CD-ről. A harmadik változat életkori bontásban tartalmazza a programelemeket, tehát külön az óvodásoknak, az első osztályosoknak és a második osztályosoknak szánt tananyagot.
Időközben gőzerővel készül a sorozat második része, amely a harmadik, negyedik évfolyam matematika anyagát dolgozza fel, és a Bükki Nemzeti Parkot, illetve a park élővilágát mutatja be.
Hiába mondanám, hogy ez nem a reklám helye, hiszen valahol mégis reklám ez, de ma már a jó bornak is kell cégér.
Persze hogy valóban jó-e a “bor”, azt döntse el ki-ki maga.
A program demója letölthető innen!

honnan, gyuri? nincs link
Nincs, mert most töltöm fel a demót.